Tennis Trophy 6th edition

A 6. Kinder Joy of moving Tennis Trophy

Újra itt a Kinder Joy of moving Tennis Trophy!
A verseny egyre nagyobb szabású és azzal a céllal, hogy az új generációkhoz közelebb hozza a mozgást - mint mindig - most is a személyes fejlődés, a beilleszkedés és a fair play értékeit népszerűsíti.

Az idén 6. alkalommal megrendezésre kerülő, nemzetközi verseny, a Kinder Joy of moving Tennis Trophy 2006-ban Rita Grande profi teniszező, korábbi olasz bajnoknő ötlete nyomán, a Kinder Joy of moving programmal együttműködve, a helyi teniszszövetségek támogatásával született meg.

A 2022-es bajnokságban 12 ország vesz részt, ahol a 9 és 12 év közötti lányok és fiúk először saját országuk pályáin játszanak, majd részt vehetnek a Nemzetközi Mesterversenyen, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan a Rafa Nadal Akadémián rendeznek meg október 31. és november 3. között.
A tornát Horvátországban, Franciaországban, Máltán, Monacóban, Lengyelországban, Romániában és első alkalommal a Zöld-foki szigeteken, illetve Olaszországban, Bulgáriában, Magyarországon, Ausztriában és Luxemburgban szervezik meg.

Ez a verseny attól különleges és egyedi, hogy minden mérkőzés játékvezető nélkül zajlik: a fiatal játékosok nemcsak a teniszpályán, de a pálya mellett megrendezett egyéb programokon is jól érezhetik magukat. A legjobbat hozhatják ki magukból miközben a nevelési szempontból is igen fontos fair play irányelv érvényesül.

De ez még nem minden.
Ezen a rendezvényen az élmény túlmutat az egyszerű mérkőzésen. Olyan emlékekkel és tanulságokkal inspirálja a gyerekeket és családjaikat, amelyeket a mindennapi életükbe is magukkal visznek majd.
Több, mint egy bajnokság; örömteli élmény!

A felejthetetlen közös pillanatok elengedhetetlenek a családok és a gyermekek számára , sőt, lesz olyan program, amely a családok aktív részvételével valósul meg és mindenki számára nyitott napok is. Ezek az alkalmak extra lehetőséget teremtenek a szórakozásra és a tenisz közelebbi megismerésére azok számára is, akiknek még nem volt lehetőségük felfedezni ezt a sportot.

A pályán elért eredményeken túl a fair play és a barátság lesznek a 2022-es Kinder Joy of moving Tennis Trophy igazi sztárjai.

A projektről további információk a tennistrophy.com oldalon találhatók.